Egy rendszer, ami nem mozog

Egy kis történelmi kitekintés, ami segít feltárni az okokat.

Az eredetet a hazai pszichológia történetében és a pszichológia-pszichiátria viszonyában kell keresnünk. Míg a pszichológia a bölcsészettudományokhoz, a pszichoterápia az orvosláshoz tartozott hagyományosan. Az 1950-es évek politikai tiltása után 1963-ban indult el az első önálló pszichológusképzés az ELTE-n. Ezt követték később a debreceni, pécsi és szegedi képzőhelyek. A korábbi pszichoanalitikus évtizedek után a pszichoterápiát is a tiltás évei korlátozták, majd a '60-as évek végétől kezdett újraéledni a kórházi osztályokon (pl. Tündérhegy), kezdetben a csoportterápiák formájában. Az 1980-ban megalakult Magyar Pszichiátriai Társaság törekvése volt a pszichoterápia önálló tevékenységként történő elismertetése, ami 1983-ra sikerült is.

Bagdy gyűjteményét átnézve láthatóak a szakma "kibontakozásának és felépülésének" főbb pontjai 1975-1989 között. Az Orvostovábbképző Intézetben megindultak a módszerspecifikus képzések a klinikumban dolgozó pszichológusok és orvosok támogatására. A '70-es évek végén megalakult a Tündérhegy, az első pszichoterápiás képzőhely.

1990-ben létrejött a Klinikai Pszichológiai Szakmai Kollégium. Vezetői: Popper Péter, Bagdy Emőke, Túry Ferenc, Bugán Antal, Császár-Nagy Noémi... a kollégium 2011-ben beolvadt az Egészségügyi Szakmai Kollégiuma. A klinikai szakpszichológia tagozat elnöksége jelenleg: Dr. Kovács Péter, Perczel Forintos, Bugán, Szabóné Kállai Klára.

1994: a Klinikai Pszichológiai Tanszék megalakulása a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem keretében, fizikailag az OPNI-n (Szakács Ferenc, Moussong Kovács Erzsébet, Bagdy, Füredi János, Harmatta János), aztán beolvadt a Semmelweis Egyetembe, Gonda Xenia a vezetője jelenleg.    

1995–99 között működött a 2,5 éves szakképzési rendszer, az 1999-es EüM szakképzési rendeletig, amikor visszakerült  az egészségügyi szakképzésekbe. A képzést irányítók számára világos volt, hogy a kizárólag orvosi/szakorvosi privilégium pszichoterápiás szakvizsga komoly akadálya a klinikai szakpszichológiának. A rendszerváltástól volt törekvés ennek megváltoztatására, de "méltánytalanul kimaradtunk" – írja Bagdy. A valódi okokat nem ismerem, forrást nem találtam. Ha tippelnem kéne, az orvos-szakma felsőbbrendűségére és ön-érdek-védelmére voksolnék. A szakmai kollégiumok (pszichiátriai és pszichológiai) között volt ugyan egyezség, de a megvalósítás hosszan húzódott. Amikor az ezredfordulóra sikerült elérni a szakpszichológusok beengedését, már ennek is nagyon kellett örülni. Megtörtént a "harmonizáció", négy éves lett a klinikai képzés. Rögzítésre került, hogy a klinikai szakpszichológusnak ún. alap-pszichoterápiára van jogosultsága, szakpszichoterápiához pszichoterapeuta szakvizsga szükséges. Bagdy cikkében hosszan levezeti, hogyan szorult ki a szakmánk az egészségügyből, a finanszírozás, kódhasználat, státuszok, eü-ben zajló destruktív folyamatok miatt.

"Mindmáig sajnálom, hogy ez így történt. Sem akkor, sem később nem volt észszerű magyarázat erre a döntésre." – írja Bagdy.

A klinikai pszichológiai szakképzés budapesti tanszékének vezetését Perczel Forintos Dóra vette át, aki a Semmelweis Egyetem szervezetében, a Lipót megszüntetéséig az OPNI-ban, azután a klinikákhoz kapcsolódva vezeti a budapesti szakképzést. 

2007-ben az OPNI azóta is megbocsáthatatlan bezárása idején, terv készült a klinikai és mentálhigiéniai szakképzés névváltoztatására (klinikai és egészségpszichológiai), és a szakképzési idő három évre rövidítésére. Erről azóta sem hallottunk, de 2008-ban rögzítésre került, hogy mindkét szakkompetencia szakvizsgához kötött, akár pszichiáter kívánja a pszichoterápiát végezni, akár klinikai szakpszichológus.

Ahogy a klinikai pszichológiai kollégiumot, úgy a pszichoterápiást is beterelték az egységes egészségügyi kollégium alá. A pszichoterápia tagozat elnöke Németh Attila.

1983-ban a pszichoterapeuta cím nem volt szakvizsgához kötött, azok kaphatták meg, akik a klinikumban dolgoztak, szakmai múltjuk elismeréseként. A hivatalos szakvizsgát (az orvosoknak) 1993-ban vezették be. Az első újkori pszichoterapeuták: Buda, Füredi, Szőnyi, Hidas, Harmatta...

Ritkán, de előfordul önkritika is, Bagdy 2010-ben ezt írta:

"Ezúttal azonban az elmúlt két évtizedre irányítom figyelmemet, amelyben szakmánk nehéz utat tett meg és sok győztes helyzet után manapság a kritikus állapotban vegetáló egészségügy egyik áldozatává vált. Krízisbe kerültünk, amely két irányt nyit meg: a kettő közül azonban (a mi szakmánkban, amely a reménység professziója) csak a „poszttraumás fejlődés” lehetőségével számolunk."

A fentieket leegyszerűsítve, szubjektíven:

A pszichológus érdekvédelem gyenge. Két szakma küzdött saját kompetenciái és jogosítványai megvédéséért. A pszichológusok alulmaradtak. Kompromisszumként a klinikai szakpszichológusok lehetnek pszichoterapeuták. A klinikai szakképzés minden "terv és igyekezet" ellenére négy éves. Az utóbbi időben mintha szándék sem lenne ennek megváltoztatására. Akik ma vezető pozíciókban ülnek, szinte mind sokkal gyorsabban szerezték meg szakpszichológusi vagy pszichoterapeuta végzettségüket - ez hozzájárul ahhoz, hogy már nem értik a képzésben lévők nehézségeit. Mindkét képzés - a klinikai és a pszichoterapeuta -, valamint a módszerspec képzések egyre csak duzzadnak, nőnek, egyre nehezebb ezeket elvégezni (pl. a legfrissebb változtatás, ami kötelezővé teszi a párhuzamos módszer-képzést a pszichoterapeuta mellett, akkor is, ha már végeztél párat, de miért?).

Jelenleg is ható következmények:

Az orvosok jól kidolgozott képzési rendszerével ellentétben a pszichológusokra egy olyan képzés van rányomva, ami sokkal nagyobb terhet rak a jelentkezőre.

A rendelet kimondja, hogy a képzés mellé klinikai munkaviszony kell, de kevés az eü-ben a pszichológus álláshely.

A rezidensi férőhelyek száma minimális, szinte mindenki önköltségen végzi a képzéseket, csak három helyen az országban elérhető.

A pszichoterapeuta szakvizsga ráépített, bármely orvos számára nyitott, a pszichológusok közül a klinikai, neuro- és egészségpszichológiai szakképzetteket fogadja csak el. (Utóbbiak nem túl gyakoriak.) 

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a propedeutikai fázis után egy pszichológiai, pszichiátriai ismeretekkel alig rendelkező fogorvos, állatorvos vagy aneszteziológus (semmi bajom velük amúgy) folytathatja a klinikai fázissal és két év múlva pszichoterapeuta lesz; de egy több módszerben jártas tanácsadó szakpszichológus akármennyi év gyakorlattal, nem. Aki látott már ilyen képzést, megerősítheti, hogy a kompetenciák, tudás, attitűdök terén kiemelkednek a pszichológusok.

Az eredmény: épp azok maradnak ki a képzés egy pontján, akik a legtöbb tudással és készséggel rendelkeznek.

Forrás: Bagdy: Quo vadis magyar klinikai pszichológia? Avagy mit tudjon az, aki ma e hivatás szolgálatára vágyik? Alkalmazott pszichológia XII. évf. 3-4. (2010)